Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Mennyből fordulok az emberiséghez


 

Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az ajándékot

2013. július 19

Drága szeretett leányom, amikor aggódsz, és úgy érzed, hogy e Küldetés miatt nem szeretnek, tudnod, kell, hogy a Szentlélek mindig erősnek fog tartani téged. Te sohasem leszel képes valótlanságokat kinyilatkozni, mivel ezt szeretett Atyám nem engedélyezi. Te vagy a végidők prófétája, és bár Én tudom, hogy ez megrémít téged, tudnod kell a következőket:

Atyám szeretete által, Én nagy Kegyelmet adok a világnak. Az utolsó próféta elküldésére most került sor, így kérlek, ne utasítsátok el ezt az Ajándékot, mert Atyám kívánsága az, hogy magához szorítsa minden gyermekét, és megvédje őket a világban lévő gonosszal szemben. Ez az az Ajándék, mely elhozza nektek a szörnyű büntetéstől való végső megváltást.

Ne utasítsátok el e prófécia Ajándékát, ami a Mennyből való végső közbenjárás, hogy megmentsen benneteket a bajtól.

Azoknak mondom, akik nem tisztelik Atyámat, és akik pogány isteneket imádnak: országaitok le lesznek söpörve a Föld színéről, ha nem fordultok vissza az Egy Igaz Istenhez. Ti, akik hamis isteneket imádtok, melyek csillogó jövőt ígérnek nektek és a hiúságotokhoz folyamodnak, el lesztek terelve Tőlem, és egy végtelen vákuumban fogtok megfulladni – abban a mélységben, melyből sohasem fogtok visszatérni.

Most hallgassatok meg mindannyian. A Mennyből fordulok az emberiséghez. A prófétám egyszerűen azt fogja tenni, amit Én mondok neki. Ő engedelmeskedik Nekem, az Isten Fiának, az Emberfiának, amint az meg volt jövendölve. Neki nincs (saját) hangja. Az ő szavai, az Én Szavaim. Az ő engedelmessége elengedhetetlen ahhoz, hogy megfeleljen Isten Parancsának. Az ő engedelmessége azt jelenti, hogy nem szabad kinyitnia száját Isten Szavának megvédésére.

Minden megjövendölt esemény gyorsan meg fog történni. Csak hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést, és többet fogtok szenvedni a kelleténél. Csak mocskoljátok be ezeket a szavakat, és szégyenetekre le lesztek leplezve az egész világ előtt az Engem való üldözésetekért.

Az Én Szavam Igaz. Az Én Szavam konkrét. Szavam azért adatik, hogy megvédjen és megmentsen benneteket a fenevadtól, aki fertőzése által tönkreteszi életeteket. Kérlek, legyetek erősek és távolodjatok el a gonosz hazugságoktól, melyeket mond nektek. Ha a szívetek nehéz, jöjjetek Hozzám és Én meg fogom azt könnyíteni. Ha a szívetek szomorú, Én beborítalak benneteket és békét hozok nektek, hogy ez által a halál soha többé ne félemlítsen meg benneteket.

Ha tele vagytok haraggal, mely ezen Üzenetekkel szembeni gyűlöletbe fordul, tudnotok kell, hogy akkor támadva vagytok a hazugság királya által. Tudni fogjátok a szívetekben, hogy amennyiben ezek az Üzenetek fájdalmat és szenvedést okoznak nektek, akkor ezek az Üzenetek Tőlem jönnek.

Jézusotok